Mezzo 2

Dórémi átköltözött

Dórémi átköltözött

Halál a liberalizmusra? A liberalizmus halála?

2009. augusztus 19. - Dórémi

Míg van aki nem ért a focihoz, én a politikához, ami nem vonja maga után azt, hogy nincs véleményem.

Míg van aki nem ért a focihoz, én a politikához, ami nem vonja maga után azt, hogy nincs véleményem.

Nyugodt lélekkel mondhatom, hiszen bérből és fizetésből élek, nincs adó és egyéb járuléktartozásom, de pálcát nem török senki felett, arra nem én vagyok a hivatott személy, arra ott lenne a bíróság, mármint az ítélkezésre, de a gyakorlatot ismerjük.

No de nem ezért ragadtam klaviatúrát.

Mint ismeretes, metrón, aluljárókban, úton-útfélen  osztogatnak különböző reklám cédulákat, mindig el szoktam venni. Aki osztogatja ezért kapja a pénzt, nekem meg nem fáradtság megnézem, hogy mit reklámoz, majd "iktatom".

No a mait nem iktattam, mert ilyen cédulát még nem kaptam, aminek a főcíme a 

"Halál a liberalizmusra!"- a Pax Hungarica Mozgalom szórólapja volt.



Hmmmm-től tanulva utána olvastam. 

Tisztába vagyok a fogalommal, de azért kezdtem a liberalizmussal.

A Sulinet: Ideológiák- liberalizmus  címszó alatt a következőket találtam, és egy-két gondolatot emelnék csak ki:

Liberalizmus/szabadelvűség

"A liber [lat.] = szabad származású szóból ered, a liberális szó jelentése eredetileg szabadságot kedvelő, bőkezű volt. A szabadelvű kifejezés tartalmilag a francia nyelvben alakult ki, de a magyar köznyelvben a németen keresztül [freisinnig] honosodott meg."

Az alapvető értékeket és célokat az alábbiakban foglalták össze a liberalizmus képviselői:

 

"...a korlátlan uralkodói hatalom elvetése, az egyéni szabadság, amit a polgári szabadságjogok (szólás-, sajtó-, sajtószabadság, valamint a gyülekezés szabadsága), a törvény előtti egyenlőség, a parlamentarizmus, a népképviselet, az alkotmányosság és képviseleti demokrácia, az állami beavatkozástól mentes gazdaság ("laissez faire, laissez passer", a munka, vagyis a kereskedelem, az ipar szabadsága, szabad verseny), illetve a közteherviselés biztosítanak. Ezen túlmenően célként fogalmazták meg az egyén minél nagyobb befolyását a közre, viszont ezzel párhuzamosan a köz részéről minél kisebb beavatkozást tűr el az egyén életébe. (Olyan kevés államot, amennyit csak lehet; s csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges.) Nem ismer el semmiféle vallási, származási, nemzetiségi hovatartozásbeli megkülönböztetést."

A liberalizmus, a liberális, mint olyan, ma már szitokszóvá korcsosult. Hogy miért? Többek között az alábbiak miatt. Álljon itt némi szemelvény a fent említett mozgalom honlapjáról. A képekkel illusztrált portálon volt mit olvasnom, így csak egy bekezdést idézek.

Pax Hungarica Mozgalom :

"Célunk olyan új magyar lelki típus kitermelése (?), mely népi talajban gyökerezik, a nemzettudatból a nemzetönérzet, öncélúság és a nemzeti hivatástudat magaslatára emelkedett. Olyan nemzedék felnevelése, mely testben, lélekben erős, szép, nemes lelkű, becsületes, önzetlen, önfeláldozó, vallásos, maga erejében bízó, fegyelmezett, engedelmeskedni, tűrni, szenvedni*, dolgozni, tanulni, hinni, önállóan kezdeményezni tud, előretörő, önérzetes, bátor, kitartó, eszményekért lelkesül, a Hazáért, a nemzetért élni s ha kell, halni is kész. A szép, jó, igaz erényei lelki összhangban építik nemes jellemét, olcsó megalkuvás helyett szívesen választja a kemény harcot, mert tudja, hogy sem ő, sem faja nem alábbvaló egyetlen nemzetnél sem és joga van az elsők sorában helyet foglalni a saját tehetségéből, kiharcolt erejéből és nem mások érdekéből és érdeméből."

Kiemelhettem volna más részletet is, de mégis ennél maradtam, mert az utánunk jövő generáció "kitermeléséről" van szó többek között.

Nem minősítek, mint mondottam, nem értek a focihoz. Kinek-kinek saját értékrendjére, politikai nézetére bízom, mit szűr le a fenti ellentétpárból.

Magam részéről csak azt remélhetem, marad még némi józan ész, mielőtt a liberalizmust teljesen a halálnak adnák.

* kiemelés tőlem

A bejegyzés trackback címe:

https://mezzo2.blog.hu/api/trackback/id/tr468231078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13005 2009.08.19. 18:32:52

Doremi, a jozan ész gyözelmében Veled együtt reménykedek!!!!!!

13118 2009.08.19. 18:54:13

ha nem lenne most "liberalizmus", akkor ez a szórólap se jelenhetett volna meg, terjesztőit rövid úton lecsukták volna ...

58395 2009.08.19. 19:40:31

Azért a liberalizmusnak, nem csak ez az alternatívája... Meg lehet azt is szelídíteni, és emberarcúvá tenni...

11213 2009.08.19. 20:17:52

atyaúristen!!! doremi, ez borzalom :(((

12595 2009.08.19. 20:21:51

Nyomul a mozgalom...elvégre liberalizmusban lehet.

13066 2009.08.19. 20:26:19

Még annyit megemlítenék, hogy a cedulkát minden bizonnyal egy igen széles látókörű, politikailag kellőképpen képzett harcostárs nyomta a kezembe. Kb. 14-16 éves lehetett.

11381 2009.08.19. 23:19:47

Remélem engedelmes és szófogadó a gyermek otthon is.:))

13149 2009.08.19. 23:47:03

Ha nem volna liberalizmus, sokan lógnának. Hol a komcsik, hol a nácik. Vagy akiket az egyik vagy a másik oldal kinevez komcsinak vagy nácinak. A liberalizmus kegyetlen , mert szembesít önmagaddal és a saját felelősségeddel. Amit nem tolhatsz a hatalomra, az államra. Mert az államért is te vagy a felelős - és nem ő érted.

13118 2009.08.20. 05:50:19

8-ra na erről kellene többször írni ....

13066 2009.08.20. 07:57:05

8-ra pontosan erről van szó

11639 2009.08.20. 08:01:54

Bírom, hogy a pax meg a halál így együtt tudnak lenni. És lenyűgöz a korszerűség is. Ez is olyan, mint a Zörmény Felszabadítási Front. Játszanak az öregurak (két unatkozó pap, három nyugdíjas tornatanár, mega Béla, akit kitettek a Vasas ifiből, ennyien lehetnek, plusz aza párezer szimpatizáns, aki mindig élvezi, ha mások halála szóba kerül). Itt nem a liberlizmusról van szó, a fölirat azt jelenti: halál anyádra. Ezt látja benne a zérdeklődő. :-))

57665 2009.08.20. 08:02:02

A liberalizmus mint ideológia ,olyan mint Lenin el ne ájuljon senki arra gondolok hogy : ÉLT ÉL ÉS ÉLNI FOG . Az egész történetben talán a legszörnyübb ,hogy gyerekek kínálnak ilyen szórólapot. Jellemző egy PAX HUNGARICA hív fel a halálra !!

12768 2009.08.20. 08:41:07

A demokrácia uralkodó eszmerendszerei mára kiüresedtek, és napjainkra pusztán a különböző érdekcsoportok (pártok) hatalmi ambícióinak elfedésére szolgálnak. Nem képesek jó, az-az megnyugtató megoldásokat jelentő válaszokat adni a helyi társadalom és a globalizált világ problémáira. http://petibatya.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=13659 Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy az „űrt” egyesek megpróbálják a eszement ideológiákkal kitölteni. Ennek ékes példájával találkoztál. Az uralkodó, társadalmakat megosztó ideológiák - közöttük a liberalizmus - csődjét is az jelzi igazán, hogy a legképtelenebb baromságokra is egyre szélesebb körben van fogadókészség. Szörnyülködni éppen lehet az emberi elme legújabb szörnyszülöttinek láttán, de talán előrébb jutnánk, ha olyan ideák (célok) felállításán gondolkoznánk, amelyek követhetők, és amelyek nem megosztanak, hanem valamennyiünk épülését, boldogulását szolgála összekötnek.. Amíg ilyen nincs, addig mindenki fújja majd a magáét, és a hatalom megszerzésének egyre kevésbé titkolt szándékával habosítja a nagy semmit. http://petibatya.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=14399

12768 2009.08.20. 08:42:25

A demokrácia uralkodó eszmerendszerei mára kiüresedtek, és napjainkra pusztán a különböző érdekcsoportok (pártok) hatalmi ambícióinak elfedésére szolgálnak. Nem képesek jó, az-az megnyugtató megoldásokat jelentő válaszokat adni a helyi társadalom és a globalizált világ problémáira. Nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy az „űrt” egyesek megpróbálják a eszement ideológiákkal kitölteni. Ennek ékes példájával találkoztál. Az uralkodó, társadalmakat megosztó ideológiák - közöttük a liberalizmus - csődjét is az jelzi igazán, hogy a legképtelenebb baromságokra is egyre szélesebb körben van fogadókészség. Szörnyülködni éppen lehet az emberi elme legújabb szörnyszülöttinek láttán, de talán előrébb jutnánk, ha olyan ideák (célok) felállításán gondolkoznánk, amelyek követhetők, és amelyek nem megosztanak, hanem valamennyiünk épülését, boldogulását szolgála összekötnek.. Amíg ilyen nincs, addig mindenki fújja majd a magáét, és a hatalom megszerzésének egyre kevésbé titkolt szándékával habosítja a nagy semmit.

13149 2009.08.20. 10:48:41

A demokrácia uralkodó eszmerendszerei nem üresedtek ki, de az tény, hogy a kollektivista tanok végső (talán végső) vereséget szenvedtek. A volt olasz kommunista párt ma egyszerűen "demokratának" nevezi magát (mégcsak nem is szocialistának), az alternatív szélsőbaloldali mozgalmak forradalmi terv nélkül maradtak, elveszítették tömegbázisukat. Ma a bal- és a jobboldal szalonképessége a liberális centrumhoz való viszonyukon múlik. Individualizmus, emberi jogok, a szabadság és személyiség tisztelete, antirasszizmus - ilyesmin alapulnak "a demokrácia uralkodó eszmerendszerei".

47016 2009.08.20. 11:42:48

egy egészséges mentalitással rendelkező ember fejében a liberalizmus, szociál demokrácia, konzervativizmus, hármas harmonikus egysége van jelen. a liberalizmus nem a deviancia szinonímája, a szociáldemokraták nem kommunisták, a konzervatívok nem fasiszták,mindegyik eszmerendszernek vannak vad hajtásai, amiket le kell nyesegetni folyamatosan.

13149 2009.08.20. 11:59:41

Ez pontosan így van.

12768 2009.08.20. 12:43:14

14. erlauer „Individualizmus, emberi jogok, a szabadság és személyiség tisztelete, antirasszizmus - ilyesmin alapulnak "a demokrácia uralkodó eszmerendszerei" Ezek mind szépen hangzanak. Az ember és ember viszonyára, ha tetszik a társadalomnak, mint „közösségi létfomának” a belső viszonyaira vonatkozó liberális gondolatok, hozzám is nagyon közel állnak. Az alapvető problémát én abban látom, hogy a liberalizmus miközben nagyon helyesen és támogatható módon „humanizálni” igyekszik a közösségi létformaként funkcionáló társadalmat, aközben az „erőforrások működtetőjeként megnyilvánuló” társadalmat „dehumanizálja”. Annak felismeréséig nem volna talán nehéz eljutni, hogy amíg a gazdasági folyamatok nem a közjót, nem magát az Embert szolgálják, addig a legmagasztosabb eszmék is jobbára csak üres frázisok maradhatnak.

12768 2009.08.20. 12:56:54

15. sirius00 „egy egészséges mentalitással rendelkező ember fejében a liberalizmus, szociál demokrácia, konzervativizmus, hármas harmonikus egysége van jelen” A nemzeti elkötelezettség még belefér? Egyetértek a megállapítással, azzal a kis kiegészítéssel, hogy az „egészséges mentalitással rendelkező ember” nem hagyja magát beszuszakolni olyan skatulyákba, mint liberális, konzervatív, szocdem, vagy népi, hiszen négyfelé nem szakadhat.

13149 2009.08.20. 16:20:57

@ 17. petibatya A kapitalizmus, a versenyelvű gazdaság MŰKÖDIK - tehát nem kell működtetni. Még tehátabb: a közjót szolgálja.

13149 2009.08.20. 16:22:32

@ 15. sirius00 Ez is igaz, minden ember egy külön párt, nincs két egyforma. A pártok szükségszerűen leegyszerűsítenek, ezért vagyok sokpártrendszer híve.

13530 2009.08.20. 19:33:32

petibatya --A kapitalizmus, a versenyelvű gazdaság MŰKÖDIK-- Hogyne, meg a kommunizmuus is mukodik/mukodott, meg a nacizmus is,stb stb. Azt, hogy hogyan, sajnos mar mindnyajan tudjuk.

13149 2009.08.20. 20:20:28

Nem, a kommunizmusban nem működött a gazdaság, azt állami erővel működtetni kellett. A kapitalizmusban viszont a gazdaság nagyon jól elvan az állam nélkül. Sőt, az állam csak korlátozza.

13530 2009.08.20. 20:39:11

earluer --A kapitalizmusban viszont a gazdaság nagyon jól elvan az állam nélkül. -- Hogyne, meg azon az aron is, hogy az allam csodbe megy,mig egypar gazmber meggazdagszik. Lasd a jelenlegi vilagvalsagot.

12768 2009.08.20. 20:55:21

19. erlauer "A kapitalizmus, a versenyelvű gazdaság MŰKÖDIK - tehát nem kell működtetni. Még tehátabb: a közjót szolgálja." Mi a közjó, amit szerinted a kapitalizmus olyan jól szolgál?

13149 2009.08.20. 21:00:17

Válaszolok, de hadd bocsássam előre, hogy nem szeretem a "közjó" fogalmát használni, mert tőrőlmetszett jobboldali / konzervatív fogalom, én pedig csak nagy fenntartásokkal volnék nevezhető konzervatívnak. A közjó szerintem a legszegényebbek minőségi élete, létbiztonsága.

13149 2009.08.20. 21:02:35

@ 23. Villon Két dolgot nem értek a kommentedben. Miért (1) "gazember", és miért baj, ha (2) "meggazdagszik"?

13530 2009.08.20. 22:12:00

eauler Nem allitottam, hogy baj az , ha valaki meggazdagszik. Nos ami a gazembert illeti a jelenlegi "torvenyek" ugyszolvan az egesz vilagon joforman korlatlan lehetoseget adnak a munkaadonak (mangernek, aki a piszkos, munkat elvegzi) hogy az alkalmazottjait megalazza, megfelemlitse, zsarolja, stb, stb gyakorlatilag minden kovetkezmenyek nelkul. Nos aki ilyet csinal (vannak egy paran) vagy azert, hogy hasznot huzzon belole, vagy csak azert, hogy az "alkalmassagat" a masik rovasara bizonyitsa, az GAZEMBER.

11022 2009.08.20. 23:12:26

Tantestületünk nagyobbik része útálja a liberalizmust. Én meg elmennék ebből az országból a bús picsába, ha tudnék! Pécs

13264 2009.08.20. 23:29:30

A Pax Hungarica a Blood & Honour (Vér és Becsület) nevű nemzetközi náci szervezet pillanatnyi védjegye. Nagyméretű plakátjai is vannak: "Eleged volt a demokráciából? Válaszd Szálasit!" A mostani nevét - Pax, Béke - nem kell komolyan venni, sajtóhírek szerint vidéken folytat épp most fegyveres gyakorlatokat, paramilitáris kiképzést, ha igaz.

44711 2009.08.21. 07:59:37

Ha azon az állásponton vagyunk, hogy a kapitalizmus azért helyes gazdasági út, mert a tehetségesek/örökösök a közösség által előállított javakból kezdeményezőkészségük és örökölt társadalmi pozíciójuk révén hasítanak ki nagyobb részt, akkor ez elvi szinten a gazdasági és társadalmi modell biológiai szempontból történő magyarázata.---Ma a kapitalista gazdaságot nem a tulajdonosok, nem az örökösök működtetik és teszik sikeressé, hanem az arra képes alkalmazottak. A kapitalista gazdasági modell struktúrájában és motivációs rendszerében már nem igényel perszonifikálható tulajdonosi réteget. Ennek ragyogó példája Kína.Viszont a Kína éppenséggel nélkülözi a szabad kapitalista piacra jellemző bizonytalansági tényezőket. Amit jelez : a gazdasági modell működik, de "társadalmasítása" effektívebbé teszi. Az információs forradalom korában ugyanis egy dolog vált teljesen feleslegessé: az egyszemélyi tulajdonos.Ha ez nem így van, a cégirányító testületek nyugodtan működhetnek állami megbízásból is.Mindegy, kinek a megbízását teljesítik, ha javadalmazásuk teljesítményorientált. Üdv:CL

12768 2009.08.21. 08:55:37

25. erlauer A jobboldal lehet ugyan hogy használja a közjó fogalmát, de csak mint lózungot. Világos értelmezésével igazából a részükről sem találkoztam. Sajnos egy valódi párbeszéd kialakulásának esélyét a nullára csökkenti, ha a szembeálló felek még a különböző fogalmak értelmezésében sem képesek közös nevezőre jutni. Persze az is kérdés, hogy egyáltalán szóba akarunk-e állni egymással? Azt meg nem is értem, hogy egy fogalom miképpen lehet „tőről metszett” konzervatív, vagy liberális. Javasolnám a különböző pártokhoz kötődő írástudóknak – ha nem veszed sértésnek, így neked is - hogy próbálják meg a társadalmat a „rendszerelmélet” szemüvegén keresztül vizsgálni. Ez az interdiszciplináris tudományág, mint a tudományterületek általában mentesek az ideológiák torzító, önigazoló hatásaitól. Törvényszerűségei egyértelműen érvényesek a társadalomra is! Garantálom, hogy rendkívül érdekes tapasztalatokkal lesznek gazdagabbak azok, akik erre kísérletet tesznek, és talán a közjó fogalma is értelmezhetővé válik valamennyi oldal számára.

12768 2009.08.21. 08:58:05

30. Cuba Libre c.C. Érvelésed számomra meggyőző.

39008 2009.08.21. 09:03:26

A blog bejegyzéséhez annyit, hogy itt az elefántot hasonlítottad a békalencséhez.:) A liberalizmus egy egységes, ugyanakkor fejlődő eszmerendszer. Míg ez a kis Pax Hungarica egy vadhajtás, egy kis békalencseszerű képződmény. Gyökerei nem érik el az eredeti náci gyökereket, és fejlődésképtelen is. Nevelésünk, oktatásunk selejtje. Agresszivitásukat máshol levezetni nem tudó emberek közösségkeresése, amihez ellenségkép is kell. A futballhuliganizmus szintjén van. Velük riogatni nevetséges.Egyszerű rendőri feladat lenne őket figyelni, betiltani, felbomlasztani. Ezeknek a kisebb szervezeteknek, egyesületeknek a létrejöttéhez hozzájárult, hogy a család, a nevelési, oktatási intézmények nem képesek sem példaképet nyújtani, sem közösséget teremteni, valamint a sportban kiélhető agresszivitást megszüntette a kapitalizmus, ahol minden a nyereségről szól. Nincsenek a fiataloknak szakmai, iskolai klubjaik, nincsenek ingyenes vagy olcsó sportolási lehetőségeik, szórakozási lehetőségeik, ahol pedagógusok vagy más fiatal vezetők példát nyújtanának nekik. Ma csupán a bandázás, a forradalmasdi, az állammal szemben kialakuló anarchista (még az sem) erőpróbák jutnak nekik. Szánalmas az az ifjúság, amelyiket minden támasz és irányítás nélkül hagynak. Még ellenkezni sem tudnak igazán, mert azt sem tudják mi ellen kellene tiltakozniuk. Marad a rossz közérzet, amit aztán az ellen fordítanak, akit a politika, a média felkínál nekik. A liberalizmus haláláról beszélni botorság. Nem szabad összetéveszteni egy tévútra lépett SzDSZ-t a liberalizmussal. A liberalizmus élő és termékeny. De a kapitalista rendszerekben torzan jelenik meg. Az SZDSZ pedig minden volt csak liberális párt nem az utóbbi években.

39008 2009.08.21. 09:11:25

Nem kér valaki egy nagyon "proletár" kismacskát? Szürke-fehér a bundája, kb. 2 hónapos. Kidobták és nálam próbálkozik. SOS! :))))

13020 2009.08.22. 20:52:13

A magam fajták, sokan vagyunk, csak békét, nyugalmat, munkát, megélhetést, egymás iránti tiszteleletet, akár szeretetet is irhatnék, A többit nem értem, ehhez értek, Ez elfogadható ?

13066 2009.08.23. 23:57:49

Mami drága számomra csak ez elfogadható :) Mindenkinek köszönöm a hozzászólását!

58395 2009.09.01. 00:00:20

Erlauer, ahhoz , hogy valaki meggazdagodjon, nagyon sok embernek el kell szegényedni. Áruld el nekem, mi ebben a nagyszerű...?
süti beállítások módosítása