Nem írnak megemlékezést Róla az újságok, nem avatnak emléktáblát, csak én gyújtok itthon gyertyát e napon, és emlékezem.

A mosolyára, a nevetésére, a fanyar humorára, a kezére. Hogyan loptunk időt magunknak vasárnap délelőttönként, míg anyu főzte az ebédet.

Hányszor állt fel a padlóról. Az 50-es években volt egy üvegáruboltja és 5 főt foglalkoztatott így „ipari kulák” lett , majd "mezőgazdasági", a Pettenden lévő 12 hold föld miatt.

Hányan roppantak bele az ilyen és ehhez hasonló helyzetekbe, de Ő nem engedhette meg magának, hiszen én megszülettem első lányként a család legnagyobb örömére, és 4 év múlva megszületett az öcsém, és a feladat adott volt.

A családi legenda szerint a nagyapám kijelentette, hogy én csak lány lehetek, mert fiúk már vannak, így kénytelen voltam lánynak lenni. Érdekes a gyermeki memória olyan 3-4 éves lehettem, és a nagyapa lejött hozzánk Pécsre, az arcára nem emlékszem, csak arra, hogy az asztal közepén egy levesestál van és besüt a szobába a nap. Valami stiklit is csinálhattam és , hogy elkerüljem a szülői retorziót kézen fogott és elvitt fagylaltozni.

Üvegesmesterként dolgozott, együtt gyúrtuk át a gittet a másnapi munkájához az illatát még most is érzem az orromba. Nekem játék volt, Neki segítség.....

Szerette a művészeteket, a könyveket rengeteget olvasott, a sportot, hiszen régebben maga is kajakozott, úszott, lovagolt.

Egyszer elvitte az anyut focimeccsre a jegyük természetesen az ellenfél táborának a közepére szólt. Anyám rekedtre drukkolta magát a többi szurkoló lesújtó pillantásai közepette amiből Ő természetesen nem vett észre semmit csak az apu feszelgett mellette, és alig várta, hogy vége legyen a meccsnek.

Megsimogatom az anyunak írt leveleit, és visszateszem a helyére, nem olvasok bele, mert nem nekem íródtak.....

Azt mondják az idő segít, szerintem nem igaz, annyi mindent szerettem volna megosztani Vele ….

Ülök a gép előtt, olvasgatok erre-arra, írni kéne valamit, de tovább halogatom......

Beültem az iskolapadba, és jól éreztem magam korelnökként, és nagyon stréber voltam, mert minden órára készültem, a házi feladatomat is megcsináltam, és még beteget sem jelentettem.

Már régóta terveztem, de kezdem az elején:

Az egész azzal kezdődött, hogy apám mesélt. Mesélt az utazásairól, Velencéről, Berlinről ahol színpadon látta Marlene Deitrich-et, a svájci hegyekről, és Párizsról. Az Ő „ Párizsáról”, a montmartre-i festőkről, a kiülős kávéházakról, az akkori divatról, s hogy milyen lélegzetelállítóan szép volt a város az Eiffel-torony tetejéről letekintve, és csak mesélt, és mesélt újra élve életének különböző állomásait, fiatalságát.

Felkeltve érdeklődésemet még gyerek fejjel elhatároztam, hogy nekem ezt a sok csodát látnom kell, s miután azt tudtam, hogy a vágy és a lehetőség nem jár mindig kéz a kézben, így olvastam és olvastam. A képzeletbeli utazáshoz nem kell bőrönd, szállás, még enni sem muszáj -kivéve egy kis nasit- csak kell egy zug ahol egyedül lehet az ember és már ott is van.

Nos így voltam a középkori Párizsban, megvédett a 3 testőr, és tényleg jól nézett ki D'artagnan, Benedek István - Párizsi szalonjaiban, Napóleonról már nem is beszélve, jártam az impresszionisták első kiállításán, és ott voltam Bizet Carmen bemutatóján. Sorolhatnám napestig a sok könyvet, de az álmodozás egyszer valóra válik, és ugyan nem tudtam egy kukkot sem franciául, de valahogy még is otthon éreztem magam.

Párizs valóban megért egy misét, s amilyen szerencsénk volt a Notre Dame-ban valóban voltunk egy misén, kórussal, orgonával, sok felé jártunk mindent és semmit sem láttunk.

Telt, múlt az idő, s a nagy csendben amiről már írtam megszületett a gondolat, hogy nyelvet fogok tanulni, mégpedig franciát. Az elhatározást tett követte, s beültem az iskolapadba, és tanultam, és tanultam, élveztem az egészet, megírtam Atlasznak az első franciául írt karácsonyi soraimat, és számomra igen fontos dologra jöttem rá: a rend és a tisztaságmániám az adott, természetes, hogy jól sütök – főzök hiszen nem lötyög Rasidon a burnusz, szabok, varrok, kötök ahogy egy pótnagyihoz illik de tudtam még valami pluszt hozzátenni az életemhez, és ez Nekem fontos volt......

ui: természetesen nem hagyom abba az alapoknál

Bonne nuit, étreintes á vous!

Igen az, vannak ilyen „korszakaim”. Nem eget és földet rengető a magyarázat, szükségem van rá.

Huszon évesen az ember úgy indul el, hogy ide nekem az oroszlánt, akár 3-at is – no ez  meg is adatott- vagy a világot is ki tudná fordítani a sarkaiból, hogy ez mennyire sikerül, jól vagy rosszul eldönti majd az idő, vagy netán az utókor?
Az elszalasztott pillanatoknak már édes mindegy, legfeljebb csettintünk egyet, hogy ez is tovaszállt, no majd legközelebb...

Szóval teszem a dolgom szépen egymásután, mintha lépkednék, s egyszer csak azon kapom magam, hogy a gyerekem felnőtt, önállóan él a megszokott ritmusnak vége, és újra kell „építkeznem” és most már tudom, hogy ügyesen kell gazdálkodnom az idővel mert minden egy pillanat műve, és én „töltöm meg” derűvel, bánattal, vagy éppen teszem ünneppé....

Az úgy kezdődik, hogy hétfőn kitalálom, a hétvégén nem csinálok semmit, csak lógázom a lábam. Tudom Rasid agyára megyek ezzel is / a többit nem árulom el /, hogy szeretem előre eltervezni a napjaimat, amin aztán lehet változtatni. Most sem történt másként, de a kivitelezés az már más kérdés. Vásárlás hétvégére alig, hiszen csak magamról kell gondoskodnom. Ilyenkor hanyagolom egy „kicsit” a szent fakanalat, s a konyhát is csak a kávém elkészítéséig látogatom, majd találok valamit a frizsiderben alapon.

A nagy semmittevésre készülődve szombat hajnali hatkor megvilágosodtam! Eszembe jutott, hogy vasárnap „az” gyermekkel van közös program, s oda egy anya nem megy üres kézzel. Felmértem a lehetőségeket, hogy mi van itthon, és abból mit is. Még jó, hogy leszoktam arról a kérdésről, hogy mit ennél, mit főzzek, mert a válasz nekem mindegy, csak jó és sok legyen nem visz közelebb a megoldáshoz. Nyersanyag van, ötlet van, tojás nincs, így irány a piac.

Két szatyorral megpakolva magamban dohogva, hogy mi került ezen ennyibe amikor csak tojásért mentem, foglaltam el a konyhát. A gyerekemnek készített töltött csirkecombot rizibizivel receptet most nem mondom el, mert nem ezért ragadtam billentyűzetet, hanem a következő étek miatt.

Az ötletet a kolléganőmtől kaptam, mert miről is beszélget egy háziasszony pénteken ebéd közben, ha már kinőtt abból a korból, hogy milyenek a pasik, vagy receptet, vagy gyógyszert cserél.

Íme: Stahl Judit receptje: Rakott krumpli turbó tempóban

4 nagy szem krumpli (kb 1 kg)
2+2 gerezd fokhagyma
1 tk puha vaj
1 ek zsemlemorzsa
10 dkg füstölt sajt
30 dkg fűszeres parasztkolbász
só, bors
fél tk pirospaprika
bő 2 dl tejszín
4 tojás
tálaláshoz tejföl

A meghámozott krumplikat fél centi vastag karikákra vágom, és 2 gerezd fokhagymával együtt vízben felteszem főni. A forrástól számított 8 percig főzöm. A sütőt 220 fokra bekapcsolom. kivajazom, zsemlemorzsával megszórom egy 30x20cm-es sütőtál belsejét. Pépesre zúzom a másik két fokhagymát, a sajtot lereszelem, a kolbászt felkarikázom. A fokhagymapépet belekeverem a tejszínbe, fűszerezem, hozzáütöm a tojásokat. Kézi habverővel összecsapkodom, majd belekeverem a sajtot is. A majdnem puha krumplit leszűröm, a fokhagymát kihalászom, majd hideg vizet engedek rá, hogy lehűljön. Azután lecsepegtetem, a krumplikarikákat beteszem a sütőtálba, meglocsolom a tojásos tejszínnel, rápottyantom a kolbászkarikákat, majd 10-12 percre betolom a forró sütőbe. Tejföllel, nyáron kovászos ubival nagyon finom!

Értékelés : nagyon jó lett, igaz az alja egy kicsit odakapott, de így jár aki közben a neten nézelődik sütireceptet keresve. Leszámítva, azt az időt amit arra fordítottam, hogy a kezemre hideg vizet engedtem, mert rosszul fogtam meg a jénait, 30 perc alatt kész lett az ebédem.

Ui: a nagy semmi csinálásban sütöttem, egy kis sós rágcsálnivalót, no meg túrófánkot, ja és közben egy kicsit a porszívóba is belekapaszkodtam, a vasalóval meg ellentmondást nem tűrően közöltem te holnap jössz....

Az úgy kezdődik, hogy hétfőn kitalálom, a hétvégén nem csinálok semmit, csak lógázom a lábam. Tudom Rasid agyára megyek ezzel is / a többit nem árulom el /, hogy szeretem előre eltervezni a napjaimat, amin aztán lehet változtatni. Most sem történt másként, de a kivitelezés az már más kérdés. Vásárlás hétvégére alig, hiszen csak magamról kell gondoskodnom. Ilyenkor hanyagolom egy „kicsit” a szent fakanalat, s a konyhát is csak a kávém elkészítéséig látogatom, majd találok valamit a frizsiderben alapon.

A nagy semmittevésre készülődve szombat hajnali hatkor megvilágosodtam! Eszembe jutott, hogy vasárnap „az” gyermekkel van közös program, s oda egy anya nem megy üres kézzel. Felmértem a lehetőségeket, hogy mi van itthon, és abból mit is. Még jó, hogy leszoktam arról a kérdésről, hogy mit ennél, mit főzzek, mert a válasz nekem mindegy, csak jó és sok legyen nem visz közelebb a megoldáshoz. Nyersanyag van, ötlet van, tojás nincs, így irány a piac.

Két szatyorral megpakolva magamban dohogva, hogy mi került ezen ennyibe amikor csak tojásért mentem, foglaltam el a konyhát. A gyerekemnek készített töltött csirkecombot rizibizivel receptet most nem mondom el, mert nem ezért ragadtam billentyűzetet, hanem a következő étek miatt.

Az ötletet a kolléganőmtől kaptam, mert miről is beszélget egy háziasszony pénteken ebéd közben, ha már kinőtt abból a korból, hogy milyenek a pasik, vagy receptet, vagy gyógyszert cserél.

Íme: Stahl Judit receptje: Rakott krumpli turbó tempóban

4 nagy szem krumpli (kb 1 kg)
2+2 gerezd fokhagyma
1 tk puha vaj
1 ek zsemlemorzsa
10 dkg füstölt sajt
30 dkg fűszeres parasztkolbász
só, bors
fél tk pirospaprika
bő 2 dl tejszín
4 tojás
tálaláshoz tejföl

A meghámozott krumplikat fél centi vastag karikákra vágom, és 2 gerezd fokhagymával együtt vízben felteszem főni. A forrástól számított 8 percig főzöm. A sütőt 220 fokra bekapcsolom. kivajazom, zsemlemorzsával megszórom egy 30x20cm-es sütőtál belsejét. Pépesre zúzom a másik két fokhagymát, a sajtot lereszelem, a kolbászt felkarikázom. A fokhagymapépet belekeverem a tejszínbe, fűszerezem, hozzáütöm a tojásokat. Kézi habverővel összecsapkodom, majd belekeverem a sajtot is. A majdnem puha krumplit leszűröm, a fokhagymát kihalászom, majd hideg vizet engedek rá, hogy lehűljön. Azután lecsepegtetem, a krumplikarikákat beteszem a sütőtálba, meglocsolom a tojásos tejszínnel, rápottyantom a kolbászkarikákat, majd 10-12 percre betolom a forró sütőbe. Tejföllel, nyáron kovászos ubival nagyon finom!

Értékelés : nagyon jó lett, igaz az alja egy kicsit odakapott, de így jár aki közben a neten nézelődik sütireceptet keresve. Leszámítva, azt az időt amit arra fordítottam, hogy a kezemre hideg vizet engedtem, mert rosszul fogtam meg a jénait, 30 perc alatt kész lett az ebédem.

Ui: a nagy semmi csinálásban sütöttem, egy kis sós rágcsálnivalót, no meg túrófánkot, ja és közben egy kicsit a porszívóba is belekapaszkodtam, a vasalóval meg ellentmondást nem tűrően közöltem te holnap jössz....

A nyári napforduló már az ősidőktől kezdve jelentőséggel bírt az emberek életében . A sötétséggel állandó harcban lévő ember megpróbálta segíteni a Napot, hogy minél tovább beragyogja a Földet, ezért a nyárközepén tüzeket gyújtott.

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,

szép szerelmet, hű türelmet,

utakhoz fényt, csodát, álmot,

békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,

emberarcú emberséget,

verseket, célt, igazságot,

daltól derűs jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,

napfényt, amely el nem fárad,

tekintetet szembe nézve,

éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,

és mosolyból minél többet!

Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Irország).

Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.

Extra kérdés: Vajon a pokol exotherm (leadja a hőt), vagy endotherm-e (fölveszi a hőt)?
A legtöbben a Boyle-törvény vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik
Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le:
Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.
Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut
Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.
A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik.
Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon.
Ekkor két lehetőség van:

1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.

2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..

Melyik a helyes megoldás?

Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint „hamarabb befagy a pokol, mintsem, hogy lefeküdjek veled”, valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennélfogva meggyőződésem, hogy a pokol endotherm és ráadásul már be is fagyott.

Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze.
Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor „Istenem!”

Csak ez a diák kapott kitűnőt..

Megszeretném Veletek az örömömet osztani!

Születésnapi ajándékként kaptam ezt az utat, az "előző életemben" már voltam itt, ha jól számolom 4-szer, de nem tudok betelni vele, magával ragad a hangulata, az emberek közvetlensége, mindig találok valami felfedezni valót.

No akkor hová is utazunk?

Itt található: az Ökölharc Hídja. Nevét arról kapta, hogy járdáján a mai napig láthatók azok a kő lábnyomok, ahová a küzdőknek fel kellett állniuk. Az egyes kerületek bajnokai között itt zajlottak az erőpróbák a polgárok harci szellemének az ébrentartása végett évente.

Amíg töritek a fejeteket itt egy kis zene is ami szintén segíthet a megfejtésben: