A nyári napforduló már az ősidőktől kezdve jelentőséggel bírt az emberek életében . A sötétséggel állandó harcban lévő ember megpróbálta segíteni a Napot, hogy minél tovább beragyogja a Földet, ezért a nyárközepén tüzeket gyújtott.

A nyári napforduló már az ősidőktől kezdve jelentőséggel bírt az emberek életében . A sötétséggel állandó harcban lévő ember megpróbálta segíteni a Napot, hogy minél tovább beragyogja a Földet, ezért a nyárközepén tüzeket gyújtott.

A kialakult szokások kultúránként változnak. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. Papjaik, druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte.

A korai pogány népek spirituális vezetőinek némelyike hitte, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról. Ezen az éjszakán virágzik a páfrány, s aki leszakítja a csodatévő virágát az megérti a növények és az állatok nyelvét, megleli a föld alatt rejtőző kincseket. A hiedelem szerint a boszorkányok a páfrány virágának köszönhették a varázstudásukat, s általuk voltak képesek láthatatlanná válni. Halandó ember azonban képtelen volt megszerezni e virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót. A hagyományokhoz tartozott, hogy a falu hajadonjai körbetáncolták a meggyújtott farakást, majd amikor az utolsó szikra is kialudt, a kenderföldre mentek, és mindannyian leheveredtek, majd ruhájukat leporolva felálltak. A hiedelmek szerint amelyikük után a letiport kender felállt, az a következő évben férjet talál magának.

Szokás volt hegytetőkön hatalmas tüzeket gyújtani, de sokfelé ma is élő változata a tűzugrás: ha a szerelmesek együtt ugorják át a Szent Iván éjjelén rakott tüzet, elűzik a bajt, örökre boldogok lesznek. Egyike ez az időponthoz kötődő, a szerelmi mágiával, varázslással, bűbájjal kapcsolatos hiedelmeknek – amihez némileg kapcsolódik, hogy eleink házasságkötésre is különösen alkalmasnak tartották e napot. Sokfelé kitisztították, feldíszítették a forrásokat, hogy egész éven át bőségesen adjanak éltető vizet; az ilyenkor gyűjtött virágok, gyógynövények pedig a szokásosnál is hatásosabbak voltak.

Szent Iván napja a keresztény ünnepkörben Keresztelő Szent János születésnapja – nálunk a név szláv változata, az Iván maradt meg a köztudatban. Hogy miért június 24-én ünnepeljük a legrövidebb éjszakát, miközben a nyári napforduló valójában június 21-ére vagy 22-ére esik? A magyarázat a naptárreformok „csúszásaiban” rejlik – valamikor június 24-ére virradt a legrövidebb éjszaka, és bár ez mai naptárrendszerünkben nem így van, az ünnepi szokások továbbra is Szent Iván napjához tartoznak.

Ennyit a hiedelmekről, népszokásokról, de szokásomhoz híven „kicsit” körülnéztem:

Muszogszkij az „orosz ötök” tagjaként műveivel az orosz nép életét, hazájának történelmét, az ősi népszokásokat, és a pogány hitvilágból megmaradt hagyományokat eleveníti fel. 1867-ben írja meg az „Egy éj a kopár hegyen” című hangverseny fantáziát amelyet Gogol Szent Iván-éj című novellája ihletett. Egy közeli barátjának így ír az elkészült műről:

„Boszorkányok gyülekeznek a hegyen tereferélve, dorbézolva, bujálkodva, és várják urukat, a Sátánt. Mikor ez bevonul, dallal éltetik, körbeállják trónját, amelyre ő kecske alakjában felül. Amikor a boszorkányok dicshimnusza a megfelelő hőfokra gerjeszti a Sátánt, jelt ad a boszorkányszombat megkezdésére. Kompozícióm karaktere, formája orosz és eredeti, hangvétele tüzes és kaotikus. A darabot nagyon gyorsan írtam, rögtön partitúrába, javítás nélkül. Éjszaka nem aludtam, és szinte holtan fejeztem be Szent Iván éjjelén. Valami annyira forrt bennem, hogy egyszerűen nem tudtam, mi történik velem”.

1594-1596 táján írta Shakespeare a „Szentivánéji álom” című komédiát. Valószínűsíthető, hogy egy

főúri esküvő alkalmára készült, és a darab előadása a mulatság része volt. Témája és cselekménye ehhez az alkalomhoz igazodik: szerelemről és házasságról szól, a szerelem útjában álló akadályok legyőzéséről, a viszálykodó szerelmesek megbékéléséről, a szerelmet korlátozó tilalmak és a beteljesülésre fenekedő veszélyek elhárításáról. A művet Arany János fordította, és 1864-ben mutatták be először a Nemzeti Színházban. Blaha Lujza, majd Bajor Gizi aratott nagy sikert Puck és Titánia szerepében.

„ Ha mi árnyak nem tetszettünk,
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy. „

Mendelssohn 17 éves volt amikor a színdarab nyitányát komponálta, ezzel megalapozva a német zenei romantikát.

Néhány évvel később, 1843-ban a nyitányt tizennégy tétellel kiegészítetve kísérőzenét komponált a Szentivánéji álomhoz.
Mendelssohn nővére, Fanny a bemutató után a következőket írta a műről: "Tegnap sorra vettük emlékeinket, hogyan vonult át házunkon a Szentivánéji álom minden időkben, más-más életkorunkban hogyan olvastunk mindnyájan más-más szerepeket Babvirágtól Hermiáig és Helénáig… De össze is vagyunk nőve teljesen a Szentivánéji álommal! Kivált Felix tette egészen a magáévá, nyomon követett minden jellemet, szinte újjáteremtett mindent, amit Shakespeare a maga kimeríthetetlenségében megalkotott... A csodaszép dalokat, táncokat és közjátékokat, a figurákat, a szellemeket, a mesterembereket: művészetében mindent tökéletesen egy szintre hozott Shakespeare-rel."

Szergej Jeszenyin:

Folyóparton tűz lobog

Folyóparton tűz lobog,
moha füstöl, ág ropog.
Haj, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Moha füstöl, ág ropog.

Manó sír a fák alatt,
siratja a tűnt nyarat.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Siratja a tűnt nyarat.

Táncba megy a lánysereg,
szilaj húrok pengenek.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Szilaj húrok pengenek.

Kinek bánat, siralom,
nekünk, öröm, vigalom.
Hej, Iván-éj, Szent Iván-éj!
Nekünk öröm, vigalom.

(Fordította: Rab Zsuzsa)

A bónusz elé csak annyit én időben szóltam, hogy:

forrás:

http://elonepmuveszet.hu/jeles-napok-es-honapok/szent-ivan-napja.html