Elhangzott egy mondat, ami miatt végül is „tollat” ragadtam, mégpedig azt mondta a művész, hogy ebben a rohanó, gépiesedő világban a tanítással megpróbálja, a múlt értékeire felhívni a figyelmet, és átadni.
Elhangzott egy mondat, ami miatt végül is „tollat” ragadtam, mégpedig azt mondta a művész, hogy ebben a rohanó, gépiesedő világban a tanítással megpróbálja, a múlt értékeire felhívni a figyelmet, és átadni.
A konyhából kiszédülve lerogytam a délutáni kávémmal a kezembe, s magamhoz ragadva az irányítást és a távkapcsolót szokásomhoz híven váltogattam a csatornákat. Majd ott ragadtam a Duna- TV egyik műsoránál. A felvétel nem nevezhető frissnek 2002-ben készült, és Jandó Jenő zongoraművész munkásságáról szólt, aki éppen akkor töltötte be az 50. életévét.
Nos másoknak lehet, hogy érdektelen, de zsenge gyermekkoromban nekem meghatározó szerepet töltött be az édesapja, aki osztályfőnököm, és zenetanárom volt, akiről csak legekben lehet beszélni. Mint osztályfőnök partnerként kezelt bennünket, a zabolátlan ifjúságot, ami szerintem nem volt egy elfogadott nézet. Igaz a mi osztályunk volt magatartásban a legkezelhetetlenebb, de tanulmányi eredményünk iskola első volt. Mint zenepedagógus egy csodálatos világot tárt elénk, az órái nem merültek ki a szolmizálással, és a zeneszerzők életrajzi adatainak bemagolásával. Megtanított bennünket összefüggéseiben látni a világot, hogy egy adott kor hogyan hat a művészetekre, mikor szárnyal a zene, és mikor halkul el, mert nem talál halló fülekre.
Neki köszönhetem, hogy kórustag lettem, a számtalan élményt mely ebből adódott, s az életem során az egyik legnagyobbat , igaz már nem az ő vezetése alatt, hiszen „felnőttem”, de énekelhettem a kassai dómban.
Visszatérve a fiára, aki szintén pedagógusi pályára lépett Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen amellett, hogy a Filharmónia szólistája.
Elhangzott egy mondat, ami miatt végül is „tollat” ragadtam, mégpedig azt mondta a művész, hogy ebben a rohanó, gépiesedő világban a tanítással megpróbálja, a múlt értékeire felhívni a figyelmet, és átadni. Egy stabil alapot adni, ami nélkül a felépítmény csak összeomlik, mint a kártyavár. Folytatja ott ahol az édesapja abba hagyta…..
Sok minden eszembe jutott e gondolta kapcsán, mit sikerül valóban átadni a következő nemzedéknek, milyen értékeink vannak, elfelejthetjük, megtagadhatjuk e elődeinket?
Tudom minden történelmi korszaknak megvan a sajátossága, de akkor is születtek értékteremtő alkotások, építészetben, zenében, versben, filozófiai írásokban, és sorolhatnám, de ezek nélkül mit gondolt volna tovább az utánuk következő nemzedék?
Kinél van a bölcsek köve, hogy eldöntse mi a jó, és a rossz, törhet e pálcát a másik felett, anélkül, hogy a saját tetteit ne venné górcső alá? Megítélhetünk e egy embert, egy korszakot a karosszékben ülve, az olvasni tudás párosul e szövegértéssel?
Netán mi hogy döntöttünk volna helyette, nem hasonlóban, hanem ugyanabban a helyzetben?
