Nem írnak megemlékezést Róla az újságok, nem avatnak emléktáblát, csak én gyújtok itthon gyertyát e napon, és emlékezem.

A mosolyára, a nevetésére, a fanyar humorára, a kezére. Hogyan loptunk időt magunknak vasárnap délelőttönként, míg anyu főzte az ebédet.

Hányszor állt fel a padlóról. Az 50-es években volt egy üvegáruboltja és 5 főt foglalkoztatott így „ipari kulák” lett , majd "mezőgazdasági", a Pettenden lévő 12 hold föld miatt.

Hányan roppantak bele az ilyen és ehhez hasonló helyzetekbe, de Ő nem engedhette meg magának, hiszen én megszülettem első lányként a család legnagyobb örömére, és 4 év múlva megszületett az öcsém, és a feladat adott volt.

A családi legenda szerint a nagyapám kijelentette, hogy én csak lány lehetek, mert fiúk már vannak, így kénytelen voltam lánynak lenni. Érdekes a gyermeki memória olyan 3-4 éves lehettem, és a nagyapa lejött hozzánk Pécsre, az arcára nem emlékszem, csak arra, hogy az asztal közepén egy levesestál van és besüt a szobába a nap. Valami stiklit is csinálhattam és , hogy elkerüljem a szülői retorziót kézen fogott és elvitt fagylaltozni.

Üvegesmesterként dolgozott, együtt gyúrtuk át a gittet a másnapi munkájához az illatát még most is érzem az orromba. Nekem játék volt, Neki segítség.....

Szerette a művészeteket, a könyveket rengeteget olvasott, a sportot, hiszen régebben maga is kajakozott, úszott, lovagolt.

Egyszer elvitte az anyut focimeccsre a jegyük természetesen az ellenfél táborának a közepére szólt. Anyám rekedtre drukkolta magát a többi szurkoló lesújtó pillantásai közepette amiből Ő természetesen nem vett észre semmit csak az apu feszelgett mellette, és alig várta, hogy vége legyen a meccsnek.

Megsimogatom az anyunak írt leveleit, és visszateszem a helyére, nem olvasok bele, mert nem nekem íródtak.....

Azt mondják az idő segít, szerintem nem igaz, annyi mindent szerettem volna megosztani Vele ….