Pécshez sok minden köt, hiszen itt születtem, itt nőttem fel, s innét indultam a nagybetűs Életbe, Budapestig meg sem állva, s az otthon melegét, és biztonságát hátrahagyva kezdtem el a felnőtté válás útját járni.

Végérvényesen tavaly nőttem fel, hiszen nincs már aki azt mondaná, " öltözz fel melegen, nehogy megfázz"- de gondolom mindenkinek ismerősek a féltő szavak. Belénk ivódnak, s bármennyire is furcsa mi is ezt mondjuk a gyereknek, aki ugyan úgy mint mi azt mondja ne félts anya nem lesz semmi baj.

Nálunk a húsvét volt a nagy családi ünnep, akkor ültük körül az asztalt, s a létszám férjjel, feleséggel, majd az unokákkal egyre bővült. Anyu fáradhatatlan volt, mindenkinek a kedvencét sütötte, főzte, igaz mi az öcsémmel előre megbeszéltük, hogy egyfélét szeret mindenki, persze anyu tudta nélkül, mert segíteni azt nem engedett.

Az idő múlásával, már én főztem, sütöttem, Ő kijött a konyhába meózni, hogy minden rendben van e, s úgy készül ahogy Ő szokta csinálni. Furcsa volt, hogy most nem jön, pedig "hallottam"  a parketta reccsenését, ahogy lopakodik  óvatosan lépdelve, szegénykém azt hitte, ha Ő nem hallja, akkor én sem.

Pécs sem volt a régi:

a belváros még rendezetlen kinézete, a Kínából hozott útburkolat fele lerakva, másik fele felszedve, még a gyalogos közlekedés is gond, hiszen minden körbekerítve, lezárva.

Az igazi meglepetés a Tettyén várt minket, álmomban sem gondoltam volna, hogy az idő, és a történelmi viharok megkímélték  ugyan az itt található romokat, de egy korszakalkotó ötletnek  majdnem sikerült végérvényesen tönkretenni:

ilyen volt:  

ilyen most:

Magunk mögött hagyva a romokat, egy nagyot sétáltunk :

Hiába a leleményesség nem ismer határokat, ezt a villanyoszlopot a városfelé vezető ösvényen láttuk, ily elmés védelemmel ellátva: