Hányszor mondjuk látom rajtad az arcodra van írva.

Hányszor mondjuk látom rajtad az arcodra van írva.

Valóban így van, nem csak egy mosolyt, egy fintort értelmezünk jól, vagy rosszul?  Kit engedünk olyan közel magunkhoz, hogy felfedezze arcunk, vagy mozdulatunk titkait? Lebontva a magunk köré épített erős falat, amelyet évek alatt szorgosan rakosgattunk tégláról téglára? Kizárva magunkat, vagy a nekünk nem tetsző világot saját védelmünkben? Leromboljuk teljesen egy hirtelen mozdulattal, vagy apránként haladva esetleg meghagyva az "alapokat", hogy újra  tudjuk kezdeni?

Milyen sok mondani valót rejt egy mosoly, a letolt szemüveg, egy mozdulat, és a szavak feleslegessé válnak. Erről a gondolatsorról  jutott eszembe a pantomim.

A pantomim, helyesebben a mim eredetileg ókori görög és római színházi szórakoztatási forma, amelyben ismerős alakok és helyzetek gúnyos megjelenítése szerepelt, gyakran durva párbeszéd és nevetséges cselekedetek kíséretében. (Innen ered a mímelés, utánzás).

A fenti stílusban megvalósuló mai, már szavak nélküli, testmozgással, gesztusokkal, mutogatással jellemzett „néma”, de esetleg zenével kísért, sokszor egyszemélyes, néha többszemélyes előadás neve pantomim. A pantomimesek arcukat gyakran fehérre festik, jellegzetes érzelmi kifejezéssel „elrajzolják”, míg testüket vagy fekete, vagy egyéb, a környezetbe, vagy a háttérbe olvadó színű ruhába öltöztetik. Néha csak egy-egy testrészükkel (például kézzel) játszanak.

A mai pantomim a középkori színjátszásból, a commedia dell'arte („hivatásosok színjátéka”) rögtönzött színjáték mely a 16. század közepén alakult ki Itáliában. Az előadói hivatásos vándorszínész-társulatok voltak, melyeknek színészei a társulatok vezetőinek irányításával közösen dolgozták ki az előadás néhány oldalas cselekményvázlatát, amely dialógusokat nem tartalmazott: azokat az előadók alkalomról alkalomra rögtönözték. Az előadás így a résztvevő színészek közös munkájává vált, amely az előzetes megbeszélés után is csak a színpadon nyerte el végleges formáját, a közönség reakcióitól függően.

A szó mai, hétköznapi jelentésében néma, de zene kíséret melletti, furcsa, groteszk testmozgású, kellékek nélküli előadás - gyakran mindenféle történet nélkül -, ahol a szórakoztatást a hétköznapitól eltérő mozgás adja. Kellékek nincsenek, de annak létét sok esetben el/megjátsszák, így klasszikus pantomim elem az üvegfal.