A költészet napja elé

Arany János:

       MINDVÉGIG

      A lantot, a lantot
      Szorítsd kebeledhez
      Ha jő a halál;
      Ujjod valamíg azt
      Pengetheti: vígaszt
      Bús elme talál.

      Bár a szerelem s bor
      Ereidben nem forr:
      Ne tedd le azért;
      Hát nincs örömed, hát
      Nincs bánat, amit rád
      Balsors keze mért?...

      Hisz szép ez az élet
      Fogytig, ha kiméled
      Azt ami maradt;
      Csak az ősz fordultán,
      Leveleid hulltán
      Ne kivánj nyarat.

      Bár füstbe reményid, -
      S egeden felényit
      Sincs már fel a nap:
      Ami derüs, élvezd,
      Boruját meg széleszd:
      Légy te vidorabb.

      S ne hidd, hogy a lantnak
      Ereje meglankadt:
      Csak hangköre más;
      Ezzel ha elégszel,
      Még várhat elégszer
      Dalban vidulás.

      Tárgy künn, s temagadban -
      És érzelem, az van,
      Míg dobban a szív;
      S új eszme ha pezsdűl;
      Ne vonakodj restűl
      Mikor a lant hív.

      Van hallgatód? nincsen?
      Te mondd, ahogy isten
      Adta mondanod,
      Bár puszta kopáron
      - Mint tücsöké nyáron -
      Vész is ki dalod.