Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szívünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
„Hajts,” - kiáltjuk - „az Istenit!”
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
„Lassan!” - kiáltjuk - „hé, vigyázz!”
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.
"E Földön itt a lábad szűk ösvényen halad,
Ki nem kerülheted elrendelt utad,
Feléd a sorsnak könyve arany betűkkel int,
Nem élhetsz és nem hallhatsz, csak végzeted szerint. "
Ezeregyéjszaka meséi- Honti Rezső fordítása
