Mezzo 2

Dórémi átköltözött

Dórémi átköltözött

Az anya, meg a szülő

2009. május 02. - Dórémi

 

Az anya, meg a szülő

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti.


Zágon István :

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti.
De azért, valahogy mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint-hogy is magyarázzam csak ezt-, mint amikor az ember azt mondja állam, meg azt mondja: haza. A hazáért élek és halok az államnak adót, fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen rengeteg emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha, senkiről nem hallottam, hogy lelkes örömmel fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, -az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet-az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengeség a világon.
Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egész más tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában.
Aki harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az az anya.
Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kis jó langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlankámat –az is az anya. Aki be is rohan hozzá, kibontja, megnézi, vízteleníti, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez -az már a szülő.
Akinek majd a szíve szakad ki, mikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak -az az anya. De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki mennél több foga – az már a szülő.
Általában aki képes arra, hogy a saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan csúszós, ízetlen és mégis kibírhatatlan ízű kotyvalékot –az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt mondja: nyönyönyö, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszánással a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a megveszekedett csukamájolajat –az nem a szülő kérem. Az már megint az anya. Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke olyan nagy kisfiú, hogy az idén már az első osztályba iratkozik –az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, mintha a fia Dániel lenne, aki most lép be az oroszlánbarlangba –az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját –az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg –az az anya. Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz? –az a szülő. De aki fűnek fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulni –az már megint az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi –az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi már a szépet ennek vagy amannak a kislánynak –az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, most kezdik elszakítani lelkétől lelkedzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét azt a kacér, kis szőke démonnövendéket megpofozni –az már megint az anya.
És mégis: az anyából lesz a jó anyós a szülőből a rossz. Amely anyósi állapotot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egészen váratlan és meglepő dolog történik.
Eltűnik a szülő és eltűnik az anya. Vagy mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel.
Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötvenegynéhány esztendős korában, egyenesen nagymamának.

A bejegyzés trackback címe:

https://mezzo2.blog.hu/api/trackback/id/tr908231064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

15138 2009.05.02. 13:10:34

De jó, hogy szavakba tudtad önteni, amit a mi szüleink nem...! :)) Csak azt látom, hogy szerveződik valami cinkosság, valami határtalan egymást megértése köztük. A húgom kiegészítésével, a közös ellenség, a szülő ellen. Na, ezzel már nem értek teljesen egyet, ha látom is a csírákat. Mindezt nem bánom, szülői szempontből nézve a nagyszülőnek egész más dolga van. Én azt szoktam nekik mondani, hogy csak kényeztessenek nyugodtan, én nevelem őket. A gyerekeknek meg, hogy "mamát kímélni". Eddgi minden oké... Nekem naaagyon hiányzik a nagymamám. :((

10306 2009.05.02. 13:40:14

tökéletes:))

13066 2009.05.02. 13:55:29

Zágon István írását Koncz Gábortól hallottam a TV-ben, nagyon régen, igazság szerint, úgy szerettem volna feltenni, hogy Ő mondja el, de, nem tudom, hogy hogy kell, próbáltam de nem sikerült, s én sem tudhatok mindent.

13005 2009.05.02. 14:48:30

Nagyanyànak tényleg szabad mértéktelenül öszintén szeretni és csakis azt! Azt hiszem szülöként is egyszerre tört ki belölem a nevelö szülö és a szeretö anya. Egy esetre emlékszem, amikor a nevelésemet azonnal követte az anya együttérzése, a szivem nem birta tovàbb....sose bàntam meg!

11951 2009.05.02. 16:59:43

Igen,Koncz gábor nagyon jól adta elő... Meg lehet találni valahol????

13066 2009.05.02. 19:40:09

Kedves Zsati! A YouTbe-on megtalálható :)))

13709 2009.05.02. 20:53:28

De szépen lettek ez a finom különbségek megfogalmazva.....:)))))

12656 2009.05.02. 21:22:09

hát igen, egyszerre anya és szülő, vagy apa és szülő az ember! talán csak egy hajszálnyi a különbség, mégis mennyire másként éli meg a gyerek!

11815 2009.05.03. 06:56:04

:)) Emlékszem rá! Koncz Gábor "hangján olvastam"! http://www.youtube.com/watch?v=RFiLvn1zkTk

13020 2009.05.03. 11:08:11

doremi, Hat unokám van, azt hiszem ez nagyobb mint a szerelem, Ahogy meg születtek, a z ajtóban vártam, ismerős nővértől kaptam köpenyt, maszkot, és leültünk, mi ketten, ésmegfogadtuk, hogy örökké jó barátok leszünk, Mi ketten beszélgettünk, örültünk egymásnak. A legnagyobb boldogság, és ez igy maradt a mai napig is. A nagymama nagyon kellene az unokáknak, A szülök rohannak, nincs idejük, fáradtak, de a nagynyák, mindig munkára készek. Fáradhatatlanok, sajnos csak addig, mig le nem esnek a lábukról, Sajnos, a Balázs ki esett, ebből a jóbol. De szeretjük egymást.
süti beállítások módosítása