A világ hetedik csodájaként nyilvántartott Nagy Fal a világ legrégibb és legnagyobb katonai védelmi építménye és több mint 7 ezer kilométer hosszan húzódik Észak Kínában.
Az időszámítás előtti 221-ben Qin Shi-huan császár egyesítette az egész országot és összekötötte a korábbi fejedelemségek által épített falakat, hogy így védekezzen a mai mongol pusztaságon élő népek lovascsapatainak támadása ellen. Akkor a Nagy Fal hosszúsága már meghaladta az 5 ezer kilométert. A Qin dinasztiát követő Han dinasztia több mint 10 ezer kilométerre meghosszabbította. Két évezred során a különböző kínai dinasztiák mind építettek valamilyen falat. Ha összeadjuk az összes falszakaszt, akkor hosszúságuk meghaladja az 50 ezer kilométert. Ez hosszabb az Egyenlítőnél. Magassága 10 méter, szélessége a talapzatánál 7-8 méter, tetejénél pedig 4-5 méter. A fal tetején kifelé lőnyilásokat alakítottak ki. A belső oldalon kőlépcsőket és bejáratokat vágtak. Szakaszonként bástyákat, erődítményeket és az ellenség esetleges támadásait füsttel jelző építményeket építettek. A bástyákban, illetve az erődítményekben élelmiszereket és fegyvereket tároltak. Az őrködő katonák is itt aludtak. A háború idején a fal fedezékként szolgált. Ha az ellenség jött, a kilátó pontokon tüzet gyújtottak és füstjeleket adtak. Ezzel a módszerrel rövid idő alatt az ország belsejébe továbbították az információkat.
NAGY FAL-al kapcsolatban megmaradt még a mai napig
is egy legenda:
a férjét kereső hű feleségről,aki ruhát és kosztot akart vinni a hosszú
ideje távollévő férjének.A hű, kereső feleség elment az első toronyhoz,kereste
férjét....nem találta....ment a következőhöz...ott sem...majd az utolsó
Gobi sivatagban megmondták neki, hogy a férje már régen meghalt. A fájdalmas hír hallatára olyan sírásba és jajgatásra fakadt,hogy a nagy falakat is
megrázta, s azok a környéken összeomlottak! A hű feleség emlékére kis kápolnát
és szobrot állítottak fel és még a mai napig is gyertyát gyújtanak
emlékére. . . .